V. Kárpát-medencei Szórvány Összművészeti Tábor
Ha érdekel a színház- vagy filmkészítés, akkor itt a helyed!
A 2024-es táborról az információk hamarosan érkeznek!
2023-AS KÉPZÉSEK
Hegedűs Ildikó -
Színház
„Valamikor réges régen, egy messzi – messzi galaxisban” – legalábbis ami az időtartományt illeti – részt vettem egy hasonló színjátszó táborban, melynek szintén Steinwender József volt az egyik motorja, mint a mostaninak. Ez olyan meghatározó volt az életem alakulásában, hogy ha én ott, akkor nem, akkor most itt sem. Azóta sok idő eltelt, hivatásos „kőszínházi” környezetben létezem, de mellette mindig voltak-vannak az életemben olyan oldalgyökerek, melyek a tarhosi táborban megismert brooki „élő” színházból táplálnak. Hol kisebbek, hol nagyobbak, hol intézményesedve, hol partizán szabadcsapatként. Mindenesetre összes tevékenységemben a játékba vetett rendíthetetlen hit, a közös munka szentsége vezetett.
Gyertek! Játsszunk együtt!
Formanek Csaba - Színház
„Olyan módszerre van szükség, amely az ige hatalmát a gondolat válságán keresztül a tett erejébe tudja átvitetni. A szót a gondolatban fel tudja hevíteni. Amikor a szó felrobban, az a tett. Csak akinek a szó birtokában van, az cselekszik.” (Hamvas Béla: Mágia szutra)
A színház számomra elsősorban mágia. Önmagunk és világ megismerésének titokzatos útja, lehetősége, vagy legalábbis kísérlete. A varázslat nem mindig sikerül. Vagyis nagyon ritkán sikerül. Talán mert nem nyúlunk elég mélyre, nem járunk be elég tévutat, nem vagyunk elég bátrak feltárni saját esendőségünket. Szerencsére ott van a humor: nyugodtan kinevethetjük magunkat, a halálos komolyságunkat, és kétségbeesésünket, hogy nem sikerül igazán tragikusan és hatásosan marcangolni a lelkünket.
Ezen a workshopon a tragikus és komikus határainkat is fogjuk feszegetni. A résztvevőkkel megkeressük azt a témát, amiről – bár lehetetlennek tűnik – muszáj beszéljünk. Ami a leglényegesebb kérdés az életünkben. Ami semmilyen más módon nem mondható el. Amihez drámai helyzeteket, figurákat kell teremtenünk. Ami színpadra kívánkozik. Ahol a szó „felrobban”, és tetté változik. Azt az utat keressük, ami a saját személyes színházunkhoz vezet. Ami minden ízében az érintettségünktől fűtött. Amire a szellemünk, a lelkünk és a testünk minden mozzanata a garancia. Aztán, ha kedvünk tartja, kinevetjük magunkat, vagy hagyjuk, hogy mások nevessenek ki minket. Tragédiába és komédiába fullasztjuk magunkat. Jól hangzik, nem?
Steinwender József - Színház
Vehetek akármilyen üres teret, és azt mondhatom rá: csupasz színpad. Valaki keresztülmegy ezen az üres téren, valaki más pedig figyeli; mindössze ennyi kell ahhoz, hogy színház keletkezzék.” … (Peter Brook: Az üres tér)
Brook e művében megkülönböztet „holt”, „szent” „nyers” „közvetlen” színházat. S bár e mű 1968-ban jelent meg, akár követhetnénk is e meghatározások tartalmainak gyakorlati kibontását, ”felmutatását”. Ám erre nem vállalkozunk. Brook könyvéből ez megismerhető. (Aki eddig nem tette, olvassa.)
Noha, egy tíz napos, intenzív színházszakmai tábor sok lehetőséget kínál, s szeretnénk, ha a színházművészet magabiztos tudásával térhetnénk haza, az alázat arra bíztat, hogy érjük be – reményeim szerint – a megújhodás ígéretét hordozó elmélyült alkotó munkával.
Hitem szerint, akkor születhet jó előadás, ha az azt létrehozók (színész, rendező, de még a „háttérmunkások” is) képesek, tudnak úgy és olyan szimbiózisban együttműködni, amely a világban, mindennapjainkban jelenlévő, ismert és/vagy még fel nem ismert titkok, vonzások és taszítások, érzések/érzelmek,… színpadi fel-megmutatására/fel-megismerésére vezet. Eredményként a nézőknek. Az alkotás során az azt létrehozók számára.
A tíz napban, az együtt kiválasztott dráma/jelenet(ek) egésze és/vagy egy részletének színpadra állítására teszünk kísérletet. Ez alkotó folyamatban meghatározó szerep a színésznek jut. Ő az, aki a fent vázoltakat „felmutatja”. A rendezőnek a motivátor és a rendteremtő szerep jut. Ez utóbbihoz nagyon kell a színész alkotó/teremtő akarata, készsége.
A leírtak alapján nyilvánvaló: a színész/színészek által meghatározott, de közösségi alkotás híve vagyok. Ám ennek során (próbafolyamat) az én dolgom a legmélyebb „önfelmutatás” (a szerző szándékának is megfelelő) szereppé formálásának közös meglelése/kialakítása. Majd a karakterek fejlődésének, alakulásának, elbukásának ökonomikus, plasztikus rendbe szervezése.
Hanusz Norbert - Filmes
A résztvevők művészi szándékát szeretnénk elmesélni filmes eszközökkel. A tábor végére minden résztvevő el fog készíteni egy pár perces alkotást, amelyben alkalmazva a kurzus során tanult filmes eszközöket, át tud adni valami számára fontos mondanivalót a megismert képes és egyéb filmtechnikai elemek felhasználásával. Ahhoz, hogy a kurzus igazán sikeres legyen, fontosnak érzem, hogy a résztvevők minél jobban a magukénak érezzék az elkészített kisfilmjüket, ezért fontosnak tartom, hogy ne egy megadott forgatókönyv alapján dolgozzanak, hanem olyan történetet meséljenek el, amit őszintén el szeretnének mondani (a szükséges tudást ehhez meg fogják kapni).
„Valamikor réges régen, egy messzi – messzi galaxisban” – legalábbis ami az időtartományt illeti – részt vettem egy hasonló színjátszó táborban, melynek szintén Steinwender József volt az egyik motorja, mint a mostaninak. Ez olyan meghatározó volt az életem alakulásában, hogy ha én ott, akkor nem, akkor most itt sem. Azóta sok idő eltelt, hivatásos „kőszínházi” környezetben létezem, de mellette mindig voltak-vannak az életemben olyan oldalgyökerek, melyek a tarhosi táborban megismert brooki „élő” színházból táplálnak. Hol kisebbek, hol nagyobbak, hol intézményesedve, hol partizán szabadcsapatként. Mindenesetre összes tevékenységemben a játékba vetett rendíthetetlen hit, a közös munka szentsége vezetett.
Gyertek! Játsszunk együtt!
„Olyan módszerre van szükség, amely az ige hatalmát a gondolat válságán keresztül a tett erejébe tudja átvitetni. A szót a gondolatban fel tudja hevíteni. Amikor a szó felrobban, az a tett. Csak akinek a szó birtokában van, az cselekszik.” (Hamvas Béla: Mágia szutra)
A színház számomra elsősorban mágia. Önmagunk és világ megismerésének titokzatos útja, lehetősége, vagy legalábbis kísérlete. A varázslat nem mindig sikerül. Vagyis nagyon ritkán sikerül. Talán mert nem nyúlunk elég mélyre, nem járunk be elég tévutat, nem vagyunk elég bátrak feltárni saját esendőségünket. Szerencsére ott van a humor: nyugodtan kinevethetjük magunkat, a halálos komolyságunkat, és kétségbeesésünket, hogy nem sikerül igazán tragikusan és hatásosan marcangolni a lelkünket.
Ezen a workshopon a tragikus és komikus határainkat is fogjuk feszegetni. A résztvevőkkel megkeressük azt a témát, amiről – bár lehetetlennek tűnik – muszáj beszéljünk. Ami a leglényegesebb kérdés az életünkben. Ami semmilyen más módon nem mondható el. Amihez drámai helyzeteket, figurákat kell teremtenünk. Ami színpadra kívánkozik. Ahol a szó „felrobban”, és tetté változik. Azt az utat keressük, ami a saját személyes színházunkhoz vezet. Ami minden ízében az érintettségünktől fűtött. Amire a szellemünk, a lelkünk és a testünk minden mozzanata a garancia. Aztán, ha kedvünk tartja, kinevetjük magunkat, vagy hagyjuk, hogy mások nevessenek ki minket. Tragédiába és komédiába fullasztjuk magunkat. Jól hangzik, nem?
Vehetek akármilyen üres teret, és azt mondhatom rá: csupasz színpad. Valaki keresztülmegy ezen az üres téren, valaki más pedig figyeli; mindössze ennyi kell ahhoz, hogy színház keletkezzék.” … (Peter Brook: Az üres tér)
Brook e művében megkülönböztet „holt”, „szent” „nyers” „közvetlen” színházat. S bár e mű 1968-ban jelent meg, akár követhetnénk is e meghatározások tartalmainak gyakorlati kibontását, ”felmutatását”. Ám erre nem vállalkozunk. Brook könyvéből ez megismerhető. (Aki eddig nem tette, olvassa.)
Noha, egy tíz napos, intenzív színházszakmai tábor sok lehetőséget kínál, s szeretnénk, ha a színházművészet magabiztos tudásával térhetnénk haza, az alázat arra bíztat, hogy érjük be – reményeim szerint – a megújhodás ígéretét hordozó elmélyült alkotó munkával.
Hitem szerint, akkor születhet jó előadás, ha az azt létrehozók (színész, rendező, de még a „háttérmunkások” is) képesek, tudnak úgy és olyan szimbiózisban együttműködni, amely a világban, mindennapjainkban jelenlévő, ismert és/vagy még fel nem ismert titkok, vonzások és taszítások, érzések/érzelmek,… színpadi fel-megmutatására/fel-megismerésére vezet. Eredményként a nézőknek. Az alkotás során az azt létrehozók számára.
A tíz napban, az együtt kiválasztott dráma/jelenet(ek) egésze és/vagy egy részletének színpadra állítására teszünk kísérletet. Ez alkotó folyamatban meghatározó szerep a színésznek jut. Ő az, aki a fent vázoltakat „felmutatja”. A rendezőnek a motivátor és a rendteremtő szerep jut. Ez utóbbihoz nagyon kell a színész alkotó/teremtő akarata, készsége.
A leírtak alapján nyilvánvaló: a színész/színészek által meghatározott, de közösségi alkotás híve vagyok. Ám ennek során (próbafolyamat) az én dolgom a legmélyebb „önfelmutatás” (a szerző szándékának is megfelelő) szereppé formálásának közös meglelése/kialakítása. Majd a karakterek fejlődésének, alakulásának, elbukásának ökonomikus, plasztikus rendbe szervezése.
A résztvevők művészi szándékát szeretnénk elmesélni filmes eszközökkel. A tábor végére minden résztvevő el fog készíteni egy pár perces alkotást, amelyben alkalmazva a kurzus során tanult filmes eszközöket, át tud adni valami számára fontos mondanivalót a megismert képes és egyéb filmtechnikai elemek felhasználásával. Ahhoz, hogy a kurzus igazán sikeres legyen, fontosnak érzem, hogy a résztvevők minél jobban a magukénak érezzék az elkészített kisfilmjüket, ezért fontosnak tartom, hogy ne egy megadott forgatókönyv alapján dolgozzanak, hanem olyan történetet meséljenek el, amit őszintén el szeretnének mondani (a szükséges tudást ehhez meg fogják kapni).
Miért érti meg részt venni a táborban?
Tapasztalatszerzés
Tapasztalatot szerezhetsz egy számodra fontos vagy érdekes területen akár kezdőként is.
Ha pedig rendelkezel tapasztalattal színészetben vagy filmkészítésben, további élményeket és ismereteket szerezhetsz.
Hangulat
A tábor hangulatára sosem lehet panasz.
- Közös étkezések
- A tábor idején átívelő közös játékok
- Esténként hajnalig tartó beszélgetések